Üdvözöljük a PetDoc Állatgyógyászati Centrum honlapján!

Az Állatgyógyászati Centrum 1996-ban alakult a belváros szívében Dr. Péli József állatorvos vezetésével. Kezdetben a belvárosi állattartók kedvencei minél magasabb szintű állatorvosi ellátását tűztük ki célul, majd néhány év alatt Budapest minden kerületéből érkeztek hozzánk. Ma már elmondhatjuk, hogy nem csak budapesti, hanem vidékről behozott állatokat is gyógyítunk.

1996 óta az Állatorvosi Rendelő mellett működik az Állatgyógyászati Patika is ,ahol a gazdik mindent megtalálhatnak kedvenceik számára a gyógyszerektől kezdve, a tápokon át, a pet shopos termékekig. A belváros előnyeit kihasználva szükségesnek tartottuk, hogy más kerületben élők, állatorvosuk által felírt recepteket gyorsan kiválthassák.

Dr. Péli József vezető állatorvos
Az életem az V. kerülethez kötődik. Itt lakom születésem óta, ide jártam általános iskolába és gimnáziumba. A gimnázium elvégzése után az Állatorvostudományi Egyetem Élettani Tanszékén dolgoztam, majd hallgatói státuszba kerültem. 1994-ben az egyetem elvégzésével, a szakmai tapasztalatszerzés után alapítottam meg az Állatgyógyászati Centrumot a belvárosban, a Báthori utcában, közel 120 négyzetméteren.
1995-től létrehoztam a Házi Állatorvosi Szolgálatot, mely a beteg állatok otthoni gyógykezelésére szakosodott. Ehhez nélkülözhetetlen volt a klinikai háttér is, melyet 1996-tól a CENTRUM biztosított.
Számos újságban megjelent cikkemmel szeretném a gazdikat a korszerű állattartás rejtelmeivel megismertetni, valamint a betegségek korai felismerését elősegíteni.

Kedvenceink parazitás bántalmai

Mi tartozik kedvenceink parazitás bántalmai közé? Elkülönítünk belső és külső élősködőket aszerint, hogy a gazdaszervezet testében vagy kültakaróján tartózkodnak saját táplálékuk megszerzése céljából. Melyek a belső paraziták? A belső

Bővebben »

A veszettségről általában…

A veszettség (Rabies, Lyssa) egy gyors lefolyású, vírus (Rhabdovírus) okozta betegség, amely az emlősállatokban és az emberben is a klinikai tünetek megjelenését követően rendszerint halálos kimenetelű agy- és gerincvelő-gyulladás

Bővebben »

Gyógyszerek beadása

Gyakori problémát jelent a gazdik számára, hogy amikor „beteg van a háznál”, azaz kedvencük valamilyen betegségben szenved és az állatorvos otthoni gyógyszeres kezelés ír elő, nem tudják igazán, hogy

Bővebben »

A hasmenésről általában

A hasmenés (dearrhoea) a bélmozgás fokozódásával járó bántalom, melynek során a bélsárürítés gyakoribbá válik, nő a bélsár víztartalma, mennyisége, konzisztenciája hígabb lesz. Számos betegség tünete lehet hasmenés. A leggyakrabban

Bővebben »